“Atyaég, ki állítja, hogy egy high end rendszer nem adja vissza az élő koncert élményét?” kérdezte egy jó barát, aki történetesen egy megbecsült, high end hangrendszerekkel foglalkozó webes magazinnál dolgozott.
Egy hifi rendszer beállítása a valóságos élmény megteremtéséhez
Épp végeztem hat óráig tartó, referencia rendszerén végzett beállításommal, ami egy fontos hiányzó elem hozzáadását foglalta magába. “Technikailag olyan, mintha épp a mikrofonállványnál állnék és ugyanabból a perspektívából hallgatnám a felvételt, mint a bolygó legszerencsésebb embere, de kit győzködjek?” A lényeg, hogy amit hallottunk, sokkolóan jól, hihetetlenül élénkn ábrázolta egy valós esemény 3D hangképét térrel, levegővel és skálával. A legközelebbi dolog az élethez, levonva az égett kender, vagy bármi egyéb szagát, amitől aztán a cipőd a járdához tapad és persze a kényelmetlen stadion üléseket.
Itt vagyunk egy történelmi nyáron, a The Summer of Love évfordulóján és a zeneipar teljesen körbeért. A rock és pop korai időszakában bandák turnéztak a világ körül már ha annyira nagyok voltak, az országban ha kevésbé ismertek és városról városra, ha nem voltak “annyira”. Azért utaztak, hogy a zenéiket eljuttassák rajongóikhoz, azért turnéztak hogy megteremtsék hitelességüket, és azért mert ezt tették az igazi zenészek és imádták játszani a dalaikat ténylegesen ámuló tömegek előtt.
Előreugrunk az idei évre és nagyrészt annak eredményeként, hogy a zenészek remek számaiért törvényesen fizető zeneipar kipurcant, a remek előadók ismét turnéznak. A rajongók győznek és egyfajta módon a zenészek is, egyrészt mert ismét élőben dolgozhatnak a tömegek előtt, másrészt a koncerttermek ismét zenghetnek a világ minden táján, azoktól a klasszikus dallamoktól, amikhez sokunknak évtizedekig nem volt hozzáférése. De mi történik, amikor otthon vagy?
Először is csak halovány utánzata annak az életteliségnek, amit a koncerten tapasztaltál. Ezért felhangosítod, remélve, hogy elkaphatsz valamit az energiából, azonban többnyire a hangerő emelésével rosszabbodik a helyzet. Szóval Jeff barátom miért szívta oxigénként magába, amit hallgatott, amint próbálta befogadni a hiper-realisztikus kavalkádot, miközben legtöbben mégis sovány, koszos hangot kapunk, olyat, ami minél hangosabb, annál idegesítőbb?
Mert a legtöbb rendszert nem úgy tervezték és gyártották, hogy tényleges bevetésre kapható legyen. És utálom ezt mondani, mivel közülük sokan a legrendesebb emberek, de ez háromszorosan érvényes az audiofilekre is. A beállítás kritikus fontosságú, megtanulni a mikéntjét, és máris olyan hanggal szembesülsz, ami százszor jobb annál, mint amit ugyanabból a rendszerből, ugyanabban a szobában hallottál korábban, csak nem megfelelő konfigurálással. Az igazán jó rendszerek, amelyek képesek előhozni a valóban transzparens érzést – ellentétben az édesen romantikus, dinamikailag limitált szerénykedő hangú eszközökkel, amelyek egyes zenékkel kedvesen bánnak, de az élő zene skáláját és végtelenségét képtelenek visszaadni, vagy éppen elrepíteni az intim közegekbe egy gombnyomásra. A borzalmas hangú, tömörítetten megszólaló zenei “streamerek” használatával, amelyek azt ígérik, hogy eljutsz oda – mindenki azt hajtogatja, hogy csak még nem hallottam elég jót, amivel egyetértek. Remélem, hogy van ilyen, már csak meg kell tapasztalnom. Legyünk mohók emberek, kérjük hát, követeljük MINDET.
Az egyik hiányzó összevető, ami majdnem minden rendszerből hiányzik, az igazán mély basszus megléte, amire fő alapként asszociálnak. Arról beszélek, amit akkor érzel, amikor újrázáshoz felkelsz. Liberty DeVito lábdobja megrendíti a szegycsontod (vagy Ginger Baker-ék néhány éve, mikor a Cream turnén voltak vagy… helyettesítsd csak be a kedvenc legnagyobb rock dobosoddal). A kiemelkedő élő hang összenyomja a levegőt a tüdődben, még egy modern előadás legcsekélyebb hangerejekor is. A stádium üléseinek alumínium és műanyag részeit is megrezgeti. Ezek a hangjelzések azok, amiket érzel, azok, amikről beszélsz utána a parkolóban és még egész úton hazafelé.
Szóval ami hiányzott a barátom igen komoly szentsz*rezmegmennyibekerült értékű (nagyobb összegről beszélünk, mint amennyibe egy Porsche GT-3 kerül és nem, nem kell ennyit költened, hogy megkapd ugyanezt az élményt – a hangfalak párja volt 20 000 dollár (kb. 5,5 M Ft) volt úgy, hogy igen jó áron jutott hozzájuk)? Ebben a bizonyos szituációban egy pár REL 212SE tette lehetővé a mély basszust és hangnyomást, amit még elbír bármely épelméjű ember. Hatalmas, megrázóan mély hullámfrontok gördültek elő erőlködés nélkül e relatív szerény méretű dobozokból. Jól van, a 80 centis magasságukkal, a mellettük lévő, őrülten túlméretezett, nehéz és drága rendszerben lévő erősítőkhöz viszonyítva még egész méltányos helyen álltak a “megőrültél?” skálán. És kb. 2 100 000 Ft (8 000 dollár)/pár áron igen kedvezőnek mondhatók, figyelembe véve, hogy a barátom szavaival élve “durván 500x jobb az eredetinél” szintű fejlődést eredményeztek, miközben a komplett rendszer árának alig 10%-át tették ki.
Természetesen minden viszonyítástól függ, akik relatív szerény körülmények közt élnek, azoknak ez igen gyötrő extravagancia. Egy ésszerűen árazott, 2-5000 dollár értékű hangfalpár és két REL T/9i megközelítheti a fentebb említett rendszert, hogy jelentős szeletet megtartson ugyanabból a teljesítményből, az ár töredékéért. A lényeg egyszerűen a hiányzó láncszem, az összekötő kapocs a függőséget okozó életteliséggel, amit mindannyian keresünk, a tökéletesen integrált, gyors és mélyre hatoló basszus. Menj hát, hallgasd meg élőben, aztán térj haza és halld, érezd élőnek újra otthon is!
Az eredeti, angol nyelven megírt cikk a REL Acoustics LTD blogján olvasható ide kattintva.
Bejelentkezés REL aktív mélyláda bemutatóra
Látogassa meg bemutatótermünket, és fedezze fel az Ön által kiszemelt eszköz valódi tudását!